Peka (cripnja, čripnje)

Néhány napja a dimbes-dombos Szarajevóban töltöttük egy éjszakát,  pihenőállomásként Ulcinjból hazafelé. Kiválasztottunk egy buregdzinicát a Baščaršiján ahol viszonylag kevés levitézlett parfüm- és napszemüvegárus ólálkodott, csak néhány mindörökké-álmos tekintetű helyi öreg üldögélt a kávéja mellett már ki tudja mióta. Tökéletes hely ünnepelni az újból felkelő napot!

Reggeli közben élőben figyelhettük meg, hogyan használják a pekát, itt voltam először testközelben egyhez. Érdeklődésünk a gazdának is feltűnt, ezért megmutatta, hogyan működik; a fotók is ekkor készültek.

A peka egy sütőedény, aminek van egy harang alakú fedője peremmel ellátva. A lényege az, hogy a fedőre forró hamut/ parazsat pakolnak (ezért a perem), így az étel egyszerre sül és párolódik a zárt térben, miközben több oldalról is éri a meleg. Gyakorlatilag minden étel elkészíthető benne, nem csak burek.

A második képen jól látszik, hogy a tetejét egy lánc segítségével emelik meg, mert nehéz máshogy hozzáférni a parázs miatt. Ugyanerre a célra néhol kovácsoltvas kampóval felszerelt farudat használnak.
Az edény másik, kevésbé ismert neve a cripnja.

Nagy élmény volt látni, hogy készül a reggeli, meghozta az étvágyunkat rendesen. Négyen 1 kg bureket semmisítettünk meg, amit joghurttal szolgáltak fel.
A váltakozva felerősödő pékáru és füst szagát még élveztük egy bosnyák kávé erejéig, aztán  indulás hazafelé, ahol most teljesen más kalandok várnak ránk...

Egy borissza esete a kovászos uborkával

Tücsökraj (Maszkura nélkül), frissen locsolt fű illata és a kertek alatt ólálkodó éj. Az első rozéfröccs nyomta kezembe hosszú idő után ismét az elektronikus plajbászt, hogy nagyjából egy irányba haladó sorokban a kovászos uborkáról meséljek.
Habár közvetlen bizonyítékkal még senki nem tudott szolgálni, állítólag ilyenünk csak nekünk, magyaroknak van. Legyen hát savanyúságáról híres a nemzet!

Kovászos uborka, Rudabánya

Elkészítése egyszerű, azonban háztartásonként apróbb eltérések előfordulhatnak. A miénk úgy készül, hogy a kovászolni való uborkát többször átmossuk (felénk három a magyar igazság) valamint az üveget is többször átöblítjük. Vizet forralunk, amit az előkészületek alatt hagyunk hűlni. Az uborkák végeit levágjuk, majd kb. 1-2 cm mélyen mindkét oldalukon kereszt alakú bevágást ejtünk vigyázva, hogy ne szeljük ketté. Amikor ezzel megvagyunk az üveg aljára sót szórunk (literenként kb. 1 evőkanálnyit) és elkezdjük belepakolni az uborkát. Az uborkák közé hanyag eleganciával egy fej fokhagyma gerezdjeit rejtjük el, sőt néhány szem egész fekete bors is mehet. A teli üveget felöntjük vízzel, a tetejébe egy csokor kaprot és 1-2 szelet jó száraz pirítós kenyeret teszünk. Lefedjük egy tányérral vagy egy kis fedővel és mehet a melegre. A meleget szereti, nem a direkt napfényt, ezért tettük mi is a kertbe a növények közé, félárnyékos helyre. Ma délután ''ültettük el'', holnapután már az ebéd része lesz.

A félárnyékos hely egyébként nem csak a kovászos uborka számára, de a borisszák számára is egyaránt szimpatikus - ezt a harmadik fröccs után már bátran ki merem jelenteni - de hogyan fér meg a kettő együtt?
Hát ivás közben és ivás után!

Fröccshöz magasabb szinten értök gyakran megemlítik az Újházy fröccsöt (Újházi Ede, színművész), ami szóda helyett kovászos uborka levével készül... ízlések és pofonok különböznek: egy vakmerő próbálkozás után csak hardcore usereknek ajánlom.
Azonban a borozás végeztével is szükségünk lehet a kovászos uborkára, mert leve segít legyűrni a másnaposság tüneteit; továbbá jótékony a gyomornak és remek zsírégető hatása is van.