Peka (cripnja, čripnje)

Néhány napja a dimbes-dombos Szarajevóban töltöttük egy éjszakát,  pihenőállomásként Ulcinjból hazafelé. Kiválasztottunk egy buregdzinicát a Baščaršiján ahol viszonylag kevés levitézlett parfüm- és napszemüvegárus ólálkodott, csak néhány mindörökké-álmos tekintetű helyi öreg üldögélt a kávéja mellett már ki tudja mióta. Tökéletes hely ünnepelni az újból felkelő napot!

Reggeli közben élőben figyelhettük meg, hogyan használják a pekát, itt voltam először testközelben egyhez. Érdeklődésünk a gazdának is feltűnt, ezért megmutatta, hogyan működik; a fotók is ekkor készültek.

A peka egy sütőedény, aminek van egy harang alakú fedője peremmel ellátva. A lényege az, hogy a fedőre forró hamut/ parazsat pakolnak (ezért a perem), így az étel egyszerre sül és párolódik a zárt térben, miközben több oldalról is éri a meleg. Gyakorlatilag minden étel elkészíthető benne, nem csak burek.

A második képen jól látszik, hogy a tetejét egy lánc segítségével emelik meg, mert nehéz máshogy hozzáférni a parázs miatt. Ugyanerre a célra néhol kovácsoltvas kampóval felszerelt farudat használnak.
Az edény másik, kevésbé ismert neve a cripnja.

Nagy élmény volt látni, hogy készül a reggeli, meghozta az étvágyunkat rendesen. Négyen 1 kg bureket semmisítettünk meg, amit joghurttal szolgáltak fel.
A váltakozva felerősödő pékáru és füst szagát még élveztük egy bosnyák kávé erejéig, aztán  indulás hazafelé, ahol most teljesen más kalandok várnak ránk...

Zelnik a bejglizés havában

Hat nap van még hátra 2012-ből, a sárkány évéből, a Merkúr évéből .. számomra - kevésbé ilyen módon spirituális, inkább bort és töprengést ismerő embernek - a nyughatatlanság évéből. Még csak ébredezem a kávé illatára, az ajtó sárga katedrálüvege borostyán színben úsztatja a szobát, odabenn a Kistehén - Elviszi a szél c. dalát dúdolom:

''Elmúlt éveink illata ajtód előtt áll

Végtelen a végzet, nekünk ebből már nem marad,

Ha elviszi a szél, majd minden eltűnik, elvisz minket a szél

Azt súgtad, maradjak

Féltettél, de már késő pillanat

Ha nem jó semmire, akkor is legalább úton vagyok

Majd elvisz a szél

Majd minden eltűnik, elvisz engem a szél''

Mikor fogja ugyanazt a bizsergést érezni az ember abban a városban, ahol él, amit akkor él át ha hazaérkezik a szülőfalujába karácsonykor?
Azt hiszem ebben a gyermeteg, szemlélődő állapotban kívánom tölteni az év utolsó hetét. Sütés-főzés, favágás, kutyázás... Az én kincses kalendáriumom szerint a nagy bejglizés és rétesezés hava van. Bár mindkettőt európát formáló nagyobb nemzetektől leshettük el, mára már néphagyományunk része.

A bejgli (neve a német beugel - meghajlít igéből származik) Különböző források szerint Sziléziából eredeztethető, hozzánk az osztrákok közvetítésével jutott el. Tradicionálisan diós és mákos töltelékkel készítjük; a néphiedelem a dióst a rontás ellen, a mákost pedig a bőség becsalogatására javallja.

A rétes valószínűleg az Ottomán birodalom találmánya (baklavaszerű, vékony, réteges tészta), különféle töltelékekkel készítik. Hasonló a börekhez (más nevein: byrek, Albániában: lakror, Bulgáriában: banitsa), mely egyszerűsége miatt hamar elterjedt, hiszen bármivel meg lehet tölteni, ami éppen kéznél van. Épp ezért a szegények ételének is nevezik, bár az nem kétséges, hogy mindenki kedveli.
A rétes - a bejglivel nagyjából egy időben - a 18.-19. század környékén honosodott meg a magyarok körében, mégpedig olyannyira, hogy a nagy francia konyhák cukrászai annak idején Magyarországra jártak ellesni a réteskészítés fortélyait.

Egy zelnik a sok közül.

No de ennyi félrebeszélés után jogos a kérdés: hogyan jutunk el végre a zelnikig?
A zelka bolgárul / macedónul káposztát jelent, ebből - és a hosszú előjátékból - könnyen rá lehet jönni, hogy a zelnik rokonságot mutat a mi káposztás rétesünkkel. Leegyszerűsítve ez káposztás banyica, habár nem törvényszerű  hogy legyen benne káposzta... zseniális, nem?

Ízének karakterét a káposzta (adott esetben spenót, sóska, ricotta), a darált-sült marhahús, a póréhagyma és a kihagyhatatlan sirene (bolgár feta) adja.

Természetesen a zelnikre is igaz, hogy ahány ház, annyiféle készül belőle; tehát az felsorolt zöldségek felhasználása fölött csak a pillanatnyi hóbortunk és a spájz készlete dönt. Hagyományosan melegen, egy pohár joghurt társaságában fogyasztják.

A kedvcsináló után itt egy  hasznos link a ''Zamat és illat'' blogra:
Gibanica nálam, ami inkább bolgár banyica, amit sokan bureknek hívnak. - Útmutató burekországba

Továbbá zelnik recept 1 illetve recept 2

Boldog karácsonyt!

"McDhallë" - más nevén ayran, a balkán shake

Az albán álomreggeli: byrek és dhallë, ismertebb neveiken burek és ayran.

A bureket talán már nem kell bemutatni, köszönhetően az itthon is egyre inkább szaporodó albán/koszovói pékségeknek. A Dél-Kelet Európai országokban nagyon népszerűek a pékáruk, ezért biztosak lehetünk benne, hogy az ilyen pékségekben próbát kiállt szakemberek portékáját kapjuk. Reggeli kávé Szófiában, csavargás a Kalemegdan környékén, esti séta a Bascsarsiján... egyetlen dolog közös: friss, meleg pékáru illata a levegőben. A kedvenc kapros-túrós burekért kilométereket tudok sétálni!

A dhallë, más nevén ayran egy joghurt alapú ital; Közel-Keleten, Törökországban és Dél-Kelet Európában közkedvelt. Állítólag Törökország vidéki részein a mai napig a ház vendégeinek welcome drink-je. Elkészítése egyszerű: 0,5-0,6 L joghurtot fölhúzunk 0,25-0,3 L hideg vízzel, majd sóval ízesítjük. Én max. fél teáskanálnyi sót szoktam elkeverni benne. Remek frissítő ital nyáron, télen pedig balzsam a léleknek.

Törökország nyugati részén és a Fekete-tenger partvidékén tehéntej az alapja, míg a mediterrán partokon és Dél-Kelet Európában gyakran juhtejből készül az ayran. Ez valószínűleg az adott terület állattartási szokásaival függ össze... errefelé a szamársajton sem illik meglepődni! Egyes országokban annyira elterjedt, hogy a McDonalds/ Burger King menüje is tartalmazza. Itt főleg Törökországra gondolok, mert például Albániában ezek az étteremláncok még nem léteznek a bejegyzés pillanatában.